Mustárszínű csoda-kardigán

Ahogyan a Facebookon is említettem, sokszor a legegyszerűbb dolgok könnyítik meg az életünket. Én sem gondoltam volna, hogy egy reggeli ruhaválasztásnak köszönhetem majd, hogy hamarabb végzek az orvosnál. Mikor indultam, még elég hűvös volt, és Anya egyik saját készítésű mustárszínű kardigánját kaptam magamra. Nem gondolkodtam sokat: melegít, mégis szellős egy kicsit és nem kell vasalni. Sokszor ez az utóbbi nagy előnye a kötött, horgolt daraboknak - legalábbis számomra :)


A nővérkék már a bejelentkezésemkor "megrohamoztak". Egyikük még leírást is kért a horgolt kardigánhoz, aminek köszönhetően sokkal hamarabb sorra kerültem a tervezettnél.
Lehet, hogy nem szép dolog, de én ma örültem ad-hoc protekciómnak, és megígértem a nővérkéknek: átadom a dicsérő szavakat a címzettnek, vagyis Anyának, aki a mai "megmentőmet" horgolta.






Próbáljátok ki Ti is a mintát, hátha szerencsét hoz másnak is!!

Leányka


Babamamusz

A felnőtt kötött és horgolt mamuszok után a babák lábbelije sem maradhat el! Puha, meleg és valljuk be: hihetetlenül bájos, mikor egy kisbaba horgolt mamuszban lóbálja tappancsait vagy éppen azokban totyog. Nézzük hát, mit találunk a babáknak!

Elsőként a felnőtt mamuszokhoz hasonlókat kerestem. Pontos leírást nem találtam, de a képeket elnézve a korábban leírtak alapján ezek könnyen elkészíthetőek:


Ha kisebb méretnál a pántot nem gombbal díszítjük, hanem rögzítjük, hasonló mamuszka készülhet


 Mini "cipőfűzőt" készíthetünk, ha az utolsó sort nem horgoljuk végig, hanem láncszemekkel meghosszabbítjuk


Készíthetünk olyan mamuszt is, melynek elsősorban a talprészét horgoljuk meg. Ezt úgy horgolhatjuk, hogy készítünk láncszemekből egy kis csíkot, amit mindkét oldalról rövidpálcákkal körbehorgolunk, majd folytatjuk a körbehorgolást. Így készül a talp, melyet magasíthatunk és formálhatunk tovább.


Leírásokat kevésbé találtam ezekhez a mamuszkákhoz, azonban ráleltem egy nagyon jó angol nyelvű videóra. ITT megnézhetitek
Maga a szöveg sem nehéz, azonban nyelvismeret nélkül is jól látható, hogyan készül a bébimamusz.


Végül pedig néhány kép, ami további ötleteket ébreszthet. Jó szórakozást! :)



Leányka





Kötött házipapucs

... vagy mamusz, ahogyan tetszik :)

Mikor tegnap a Facebook oldalon leírásokat kértetek, előkerestem néhány régi Fürge Ujjak lapszámot. Jól emlékeztem, a 2007/2-esben van egy nagyon szép házipapucs. Egy korábbi kötőpályázat különdíjas munkája ez, melyet Dr. Béres Istvánné készített. Lefotóztam Nektek, és bár tükrös egy picit, a lényeg szerintem magáért beszél így is!! A leírás pedig:

35-ös mérethet kb 20-21 cm hosszú a talprész. A méret ehhez képest arányosan alakítható.
Színenként 2-2 dkg fonalat ír, 2-es harisnyakötőtűt és 1,5-es horgolótűt.

Elkészítés: Az orránál kezdjük, 24 szemmel 2-2 fekete és lila váltakozásával. A következő sort ugyanígy (ez a lent szereplő rajz első sora). A továbbiakban a rajz szerint kell dolgoznunk. A szemeket arányosan osztjuk el 4 tűre. A lepkemintát 6-szor ismételjük egymás felett a különböző színekkel. A második mintától a nyíllal jelölt helyen kettéválasztjuk a munkát, és innentől oda-vissza kötünk. A széleken 4-4 szemet lustakötéssel készítünk és 2 szemet szaporítunk. A következő csík után még egy fél mintát kötünk, majd mindkét szélén 1,5 minta szemeit leláncoljuk és csak a középső 14 szemmel dolgozunk tovább. A 2 sor fekete minta után a lepkemintát 3-szor ismétlejük, az első sorban a középső két szem között a keresztszálból 1 szemet szaporítunk. A sarokbetét olyan hosszú legyen, mint a leláncolt rész szélessége. Végül 7 sort készítünk fekete lustakötéssel és a szemeket leláncoljuk.

Összeállítás: A sarokbetétet az oldalakhoz varrjuk, majd a bokarészt 1 fekete sorral körbehorgoljuk.

A minta: simakötés, lustakötés és norvég minta, vagyis simakötéssel a rajz szerint kötünk, a nem használt szálat a munka visszáján lazán vezetjük.


Érdemes lehet kipróbálni a különböző darabokból összevarrt mamuszt is, ahogyan egy korábbi bejegyzésben már mutattam (IDE kattintva nagyobb méretben is megnyílik).


Ahogyan nézelődtem idegennyelvű blogokon, rájöttem, hogy - bár én kevésbé tudok kötni - a mamuszkötés alig tér el a zoknikötéstől, amiről korábban már írtunk is. A különbség mindössze annyi, hogy nem készítjük el a zokni szárát, és már meg is van a mamusz :) Akinek a zoknikötés megy, nem okozhat problémát a mamusz sem!

Kedvcsinálónak pedig :)


Leányka


Horgolt mamusz

Tegnap már mutattam egy oldalt, ahol magyar nyelven olvashatjuk a horgolt mamusz elkészítését. Részletes leírás, mindent tartalmaz, ami csak kell. Mindenkinek ajánlom!!

A bejegyzésben a szerző, vagyis Kriszta egy másik blogra hivatkozik. Ma utánanéztem, és valóban egy szuper kis oldal. Itt talán még részletesebben megtaláltok mindent. A nyelvi nehézségeken átsegít a rengeteg fotó és Kriszta magyarázata is. Bátran ajánlom, akár kezdőknek is, nagyon szuper mindkettő!!

Ha pedig az alapokat már tudjuk, nyugodtan szabadjára engedhetjük a képzeletünket, és variálhatunk. Díszítheti lábbelinket egy gomb, egy virág, egy szalag vagy éppen egy rövidpálcákból horgolt pánt is. A fenti leírásokhoz néhány gondolatébresztő kép :)


Horgolhatunk virágdíszt a lábfejre:


Elkészíthetjük a korábban már bemutatott, nagy sikert aratott nyuszimamuszt :)


Lehet egy eltérő színnel körbehorgolt szép "csillag-mintás" mamuszunk:


És persze egyszerű, mégis nagyszerű, többszínű mamuszunk is!


Ahogyan láthatjátok, itt tényleg semmi nem szab határt a képzeletnek! Sok sikert!

Leányka




Itt az ősz, itt a mamusz

Nemrég kitettünk egy képet a Facebook oldalunkra, és már jöttek is a kérések a mamusz mintákért. Készítettem egy kis összeállítást kötött, horgolt mamuszokra. Íme :)

Az egyik legrészletesebb leírást Ancsa naplójában találtam. Mindenképpen nézzétek meg, érdemes! Képekkel illusztrált, alaposan dokumentált munka. Kicsit hasonló a mi zoknikötésünkhöz.

Egy másik bájos "házimamuszról" kép formájában találtam részleteket:

Azoknak pedig, akik inkább horgolni szeretnek, kerestem egy horgolt mamusz leírást is.

Egyelőre hirtelenjében ezekre bukkantam, de hamarosan szétnézek még a számtalan itthoni leírás között, hátha találok mamuszt, és fordítok is, ha találok jókat ;)

Leányka