Bortartóból virágtartó

Szeretem a horgolt különlegességeket, de persze nem profi szinten, csak úgy - egyszerűen. Keresek valami könnyű, de mutatós mintát, ötletet, és már kész is!
Így találtam rá egy bortartóra. Könnyűnek mutatkozott, és az is lett, mégis elrontottam. A leírásban többször is figyelmeztettek, hogy mérjük a borosüveg alját/átmérőjét a mintához, mert különböző a horgolótű, a zsineg és nagyon könnyen nagyobb méret készülhet, mint szeretnénk.
Na, valahogy így jártam én is, pedig üveg az volt! :)
Mindenesetre lett egy horgolt virágtartónk, aminek nagyon megörültem, hiszen azonnal tudtam, kié lesz majd. Apai nagymamámnak adtam, akinél a lakás növényekkel teli, aki szeretettel nevelgeti nekem is a virágokat, és mindig meglep egy-egy színpompás darabbal.
Azt hiszem, a lehető legjobb helyre került hát a virágtartó, és talán az elméretezés sem volt véletlen :)

Leányka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése