A szín varázsa

Egy évekkel ezelőtti Fürge Ujjakban láttam egy kötött ruhát, ami akkor nagyon megtetszett. Valami miatt azonban soha nem sikerült rászánnom magam az elkészítésére. Talán attól féltem, hogy túlságosan sok időbe telne és megunnám :)
A színe viszont még később is nagyon tetszett, így igazán megörültem, mikor a kezembe akadt egy ugyanolyan színű fonal. Egyből beleszerettem, és már kerestem is valami egyszerű, de különleges mintát.
Kagylószerűt választottam, ami első olvasatra bonyolultnak tűnt, de mikor elkezdtem kötni, (ráadásul vékony kötőtűvel, hiszen a fonal is vékony volt) meglepően gyorsan haladtam vele.
A kardigán viszonylag hamar elkészült, de továbbra sem nagyon használtam. Most, hogy fotóztunk ehhez a bejegyzéshez, rájöttem, hogy nem kellene olyan mélyre tenni a szekrényben.
Sőt arra is rádöbbentem, hogy a "rózsaszínnek" van valami megmagyarázhatatlan varázsa: képes egyszerre vidámságot és eleganciát sugározni.
És még valami eszembe jutott e kardigán kapcsán: A vékony fonal is lehet " haladós", ha valami jó kis mintát találunk hozzá!

Anya

A gyógyító pancsó


Néhány éve egy hosszú betegség hónapokra ágyhoz kötött. Eleinte nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, borzasztóan sajnáltam magam. Aztán egy reggel arra ébredtem, ez nem mehet így tovább – kell valami elfoglaltság. Tettem még két párnát a fejem alá, és elővettem a kötőtűket.

Vastag fonalat, tűt választottam, és olyan mintát kerestem, amire kicsit jobban oda kell figyelni. Belekezdtem egy pancsóba, ami egyre inkább „köttette” magát. Készítése közben szinte repült az idő. Látogatóba érkező barátnőm döbbenten kérdezte, hogy mit csinálok. Válasz: próbálom elviselhetővé tenni a gyógyulási időt :) Hihetetlen vagy! – kacagott.

Remélem, Ti is úgy látjátok a képek alapján, hogy a figyelemelterelés jól sikerült.

Szerencsére ma már csak a jó meleg pancsó (és néhány egyszerű horgolt mellény) emlékeztet az ágyban töltött hosszú hónapokra.


Anya

Meleg, őszi pulcsit mindenkinek!


Anya sokat köt nekem. És persze horgol is. Imádom, mikor nekem készíti a ruhakölteményeket, csak attól vagyok rosszul, ha próbálni kell. "Emeled fel a kezed, oldalra! Fordulj meg! Fogd itt meg egy picit!..." Pff... tiszta káosz! Ennyit szenvedni egy pulcsiért :)))

Ellenben ezt a tölcsérujjú garbós csodát próba nélkül kötötte, mert nem nagyon voltam otthon akkoriban.

Szerintem ahhoz képest elég jó lett - és persze kedvenc ;)


Leányka, Anya

„Nézd, de klassz!”


…lépett be a lányom a nappaliba néhány hete, kezében egy újsággal. „Horgolsz nekem
valamit ezzel a mintával?” – kérdezte, én pedig már nyúltam is a leírásért.

Elolvastam, majd jött a szokásos „próbapulóver”, fejtett fonalból. A próbákat ugyanis kinyúlt, megunt pulcsik elfejtett fonalaiból készítem.

Az igazat megvallva nem sok rózsaszín ruhám van, de miután elkészült ez a kis kardigán,
az egyik kedvencem lett. Nagyon haladós, egyszerű minta, mégis mutatós. Hűvösebb nyári (vagy melegebb őszi :) estéken jó kiegészítője egy egyszínű ujjatlan felsőnek, télen pedig feldobja a sötét garbókat.

A minta pedig úgy elnyerte az én tetszésemet is, hogy több alkalommal is használtam. De ezekről majd később ;)

Anya

Rendhagyó bejegyzés: Bolhapiac horgolással


Néhány napja azzal hívott fel legjobb barátnőm, hogy foglalt egy asztalt a Fogasházban. Először nem is értettem, miről van szó, hiszen ez nem egy olyan hely, ahol nagyon asztalt foglalna az ember. Aztán kiderült: bolhapiac lesz, mi pedig árulunk. Ő fotókat, saját készítésű zsepitartókat, kistáskát és sok ruhát hozott, egy másik lány szintén képeket, egy harmadik pedig ékszereket. Nálam is egyértelmű volt a "portéka" - horgolások minden mennyiségben :)

Tegnap el is jött a nagy nap, szaladtunk a melóból a piacra. A táskámban lapult Mami néhány terítője, Anya horgolt mini-poncsója, egy lábszármelegítő és néhány virág, fülbevaló és bögremelegítő, amiket előző éjjel készítettem. Jó mókának tűnt, és persze a blogot is szerettem volna népszerűsíteni egy picit.

Annak ellenére, hogy 5-kor kezdődött a piac, fél 6-ra már rengeteg ember volt, 8-kor pedig képtelenség volt úgy lépni akár egyet is, hogy agyon ne taposs valakit. A mi asztalunknál is sokan megálltak, a ruhák voltak a legnépszerűbbek.

A horgolásaimat is meglepően sokan nézegették. Kérdezgettek mindenfélét, a szórólap helyett készített mini gombolyagokat pedig vitték, mint a cukrot. Jó volt nézni, ahogyan betűzgetik a gombolyagot összefogó papírfecnin a blogcímet :)

Volt, aki vásárolt, másokkal pedig megbeszéltük, hogy írnak, milyen színű, méretű fülbevalót, bögremelegítőt... szeretnének.

Jókat nevettünk, táncoltunk "látványhorgoltam" is, a nap konklúziója pedig: kofának lenni nagyon jó :)

Legközelebb gyertek Ti is ;) Mi mindenképpen ott leszünk!! (Azt hiszem, októberben is lesz ;)

Köszönet Ritmuslánynak a képekért!!

Leányka

Csini lábak


Horgolni és kötni több szempontból is nagyon jó. Egyfelől persze azért, mert szuper kikapcsolódás elkészíteni ezeket a holmikat, másfelől pedig mi is nagyon vonzónak érezhetjük magunkat egy-egy házilag készített darabban.

Részemről nyugodtan mondhatom, hogy helyén van az önkritikám, így azzal is tisztában vagyok, hogy vékony és görbe lábaim vannak. Ezen pedig semmi nem segíthet jobban egy lábszármelegítőnél. Sokkal csinosabbnak érzem magam, ha felveszem ezeket a kis kellékeket, és remélem, az is vagyok :)

Évekkel ezelőtt láttam a Fürge Ujjakban egy szép ruhát, hozzáillő lábszármelegítővel. Azonnal beleszerettem, de a ruha elkészítése még ma is nagyon távolinak tűnik. A lábszármelegítőket viszont tavaly meghorgoltam, kiegészítésnek pedig 2 ráhajtásos pálcával csináltam egy sálat ugyanabból a fonalból. Nagy sikert aratott már akkor is, és mivel a legutóbbi költözéskor megtaláltam a maradék fonalat, lehet, hogy idén egy szoknyával is kiegészül a kollekció :)

Ajánlom mindenkinek ezt a kis összeállítást őszre, és ahogyan elnézem az időjárást, még kezdőknek is bőven van idejük elkészíteni.

Leányka

Meglepetésvendég


Megkaptuk első olvasói levelünket. Úgy gondoljuk, hogy: "Hip-hip, hurrá! Hip-hip, hurrá! Hip-hip, hurrá!" Alig hittünk a szemünknek, hiszen még két hetes sem volt a mi kis blogunk, mikor Andika felkeresett minket :) Mivel ő az első - és szerintünk nagyon szépen horgol - úgy gondoltuk, bemutatjuk nektek is!

Andika bébitakarókat készít, vastagabb fonalból. Eddigi munkáit mind elajándékozta.
(Érdekes dolog ez különben, épp a múltkor morfondíroztam ezen. Valahogyan mindig a készítőnek nincs a saját mesterművéből. Talán még Murphy-nek is van erről törvénye, ki tudja...:)
A takarók után Andika most a terítők végeláthatatlan világában merült el. Első terítőjéről is küldött nekünk képet, ami szintén nagyon tetszett mindhármunknak!

Köszönjük hát még egyszer a biztató szavakat, a szép munkákat és azt is, hogy bemutathatjuk most a képeket. Ezúton is sok sikert és örömteli perceket kívánunk Andikának (aki balkezes létére jobb kézzel horgol, és ráadásul ilyen szépen!:), és persze mindenkinek, aki szeret kötni, horgolni!

Minden levelet és fényképét szívesen látunk! Sőt, létre is hoztam jobb oldalon egy kis diavetítést nektek, ahol a beküldött képeket láthatjátok.

Kötésre, horgolásra fel! ;)

Leányka

Vastagból vastaggal 1 - Csináljunk stólát gyorsan és könnyedén!


Sokan kértetek már tőlünk stólákat. Most bemutatunk egyet, aztán szépen lassan majd a többit is - ne aggódjatok, lesz bőven ;)

Anyának nemrég volt a szülinapja, és gondoltam, meglepem valamivel, amit én magam készítek el. Szokás szerint nem volt túl sok szabadidőm, így kiválasztottam egy viszonylag könnyen elkészíthető, de mégis különleges stólát (a leírást itt részletesen meg is találjátok). Vettem hozzá jó vastag fonalat (ugyanis az mégsem árt, ha egy stóla meleg), és egy szintén méretes (4,5-es) horgolótűt.

Ezt az egyet ugyanis már megtanultam horgolós-, kötős pályafutásom alatt: a vastag fonal és a vastag tű nagggyon hálás tud lenni, és még a mintát is szépen kiadja. Mikor utazom haza, másfél órát zötykölődöm a vonaton, és a stóla fele meg is van egy ilyen alkalommal.

A Möbius-stóla különlegessége amúgy, hogy van benne egy kis csavar. Szó szerint. Igazából kettő. A csavar kérdése kezdő horgolóknál különben sokszor zavart okoz, ugyanis, ha kört szeretnénk horgolni (vagyis kört képezni egy láncszemsorból, majd továbbvinni azt), sokszor megcsavarodik a fonal a kezünkben, és kezdhetjük az elejéről. A Möbius stólában pont ez a lényeg. Itt a csavar kell is, tehát egy kezdőnek is simán menni fog ;)

Így egy-két nap alatt kész lett az én "művem" is, ami tulajdonosának nagyon tetszik - s valljuk be: jól is áll neki! Legalábbis szerintem :)

Leányka

Fonalas kérdés

Egy dologban talán megegyezhetünk: a fonalak drágák. Ez a blog többek között azért is jött létre, hogy valós problémákat valós eszközökkel oldjon meg, és lerántsa a leplet mindenről, ami a kötéssel és a horgolással kapcsolatos.

Mindnyájunkban felmerül a kérdés egy-egy munkadarab elkészítése előtt, hogy milyen fonalból is legyen az. Nos, nálunk ez változó. Mami mindig minőségi horgolócérnákkal dolgozik (melyek sokszor drágábbak is), mivel az ő terítőinél ez rendkívül fontos. Nem adja ki szépen a mintát, nem lehet megfelelően kikeményíteni egy terítőt, ha nem jó minőségű horgolócérnából készült.

Anya esetében már változó. Ő szívesen használ "darabfonalakat" is, ami annyit tesz, hogy különböző színű, minőségű fonalakat ötvöz egy pulcsinál - ami éppen akad otthon. Vannak természetesen olyan munkái is, amikhez ő is drágább fonalat vásárol, de sokszor előfordul, hogy régi, megunt pulcsikat fejt ki, és kreál belőlük valami szép újat.

Én legtöbbször turkálókban vásárolom (és nagyon olcsón!) az alapanyagaimat. Talán meglepő, de kisebb darabokhoz ezek is tökéletesek. A legnagyobb probléma a "turis fonalakkal", hogy csak egy-egy gombolyagot találunk belőlük, de egy virághoz, bögremelegítőhöz... bármi kisebbhez tökéletesen elég ez is. Elkészítjük a művet, majd ajánlatos kimosni egyszer, kétszer, hogy élénkebb színe és friss illata legyen. És garantálom Nektek, a kutya sem fogja megmondani a horgolt szütyiőtökről, hogy milyen előélete volt ;)

(Megjegyzésként: A képen szereplő másfél kiló fonal 1085 forint volt!)

Leányka

Horgolt szütyiő


Sokszor türelmetlen ember vagyok. Viszont nem bánom, mert hát: mi van akkor? Szerintem nem törvényszerű, hogy a türelmetlenség rossz dolog legyen. A horgolásban például kifejezetten előnyömre vált, legalábbis szerintem. Tudjátok mit? Ítéljétek meg Ti ;)

Történt ugyanis, hogy elegem lett a horgolt virágokból és bögremelegítőkből, mert igen, aranyosak, szépek, cukik, de valami nagyobbra vágytam. Valami olyasmire, amire azt mondják a barátaim, hogy nem hiszik el, hogy az én kezem munkája. Így akadtam rá egy régi Fürge Ujjakban erre a horgolt retikülre. Úgy voltam vele, ha már tudok láncszemet, egy-, kétráhajtásos pálcát készíteni, akkor minden menni fog magától. És ment is :)

Néhány helyen persze elrontottam, és elvileg a hátulja is mintás lett volna, de a fő, hogy én alkottam. Bélést is varrtam bele, és a Szütyiő nevet kapta. Azóta az életem része, hű társam, mindenhová együtt megyünk, és ezredjére is képes vagyok elbüszkélkedni azzal, hogy én csináltam :)

Nos, szerintetek is jó, hogy türelmetlen vagyok? ;)




Leányka

Mami dizájn 2 - Egy horgolt terítő hajnala


Mami professzionális horgoló. Ahogyan korábban is írtam, elsősorban terítőkre specializálódott, de sok munkáját még én sem láttam. Mivel nem egy helyen élünk, és előfordul, hogy néhány hétig nem megyek haza, sokszor le is csúszom egy-egy terítőről.

A mesterművek ugyanis gyakran pár nap alatt elkészülnek, és mindig akad egy barátnő, szomszédasszony, rokon, doktornő... akinek épp névnapja vagy születésnapja van, s mire megérkezem a busszal, már hűlt helye a legújabb terítőnek.

Így én többnyire a fonalak és horgolós újságok beszállításában veszek részt és folyamatában látom a munkákat, készen már ritkábban.



Persze így sincs okom panaszra, nálunk is akad több Mami dizájn terítő :) Legutóbb is egy mintával fogadott, és megkért, mérjem le pontosan a nappaliasztalunkat, mert ez bizony most nekünk készül. Ma eleget is tettem a kérésnek, így a terítő - melynek első részletét Ti is láthatjátok - már gőzerővel készül. A későbbiekben mindenképpen beszámolunk az eredményről is ;)

Leányka, Mami

Benjamin Britten után szabadon: Variációk egy kötött témára



Mint ahogyan a képeken is láthatjátok, gyakran megesik velem, hogy egy-egy mintát úgy megkedvelek, hogy több színből és más-más minőségű fonalból is elkészítem ugyanazt a pulcsit.
Ne gondoljátok, hogy unalmas 2-3 ruhadarabon keresztül is azonos mintával dolgozni!
Éppen ettől lesz izgalmas, ráadásul a kétkedők is elhiszik, hogy valóban saját készítésű ;)
Az egyik fonalból sportos, a másikból elegáns ugyanaz a minta. Leírást kérésre küldünk - tudjátok: horgolaseskotes@gmail.com !!










Anya

Hozzád kötöttem magam

A kötés története eszembe juttatta, hogyan kezdődött az én kötés-történetem.
Iskolás éveimben még nem technika óra volt, hanem " Gyakorlati", ahol a fiúk gyalultak, fúrtak, faragtak, a lányok pedig kötni, horgolni, főzni, varrni tanultak.

Az egyik munkadarabunk egy kötött sál volt, amit órán kezdtünk készíteni (több-kevesebb sikerrel), majd otthon kellett befejezni. Nos, az enyém team-munkában készült (mint a hímzett terítő és a keresztszemes asztalközép dísz is), azaz én órán elkezdtem, anyukám pedig otthon kifejtette és elkészítette :) Az osztályzatOM persze mindig hatalmas JELES volt!! Hát kb. ennyire foglalkoztatott a kézimunka.



Mígnem a 80-as évek közepén engem is elért az Igazi Nagy Szerelem. Már a karikagyűrűnk is az ujjunkon volt, ami minden rápillantással egymásra emlékeztetett minket, de én valami nagyon személyes dolgot szerettem volna adni, ami a közelségemet is érezteti.

Így félve kicsit, de elővettem a kötőtűt és a fonalat... Az eredmény egy szép és meleg mellény lett, amit kezdőként is 2 hét alatt készítettem el. A siker leírhatatlan volt.



Szó szerint szakadásig hordta a párom, és azóta már jó néhány - ahogy ő hívja - ujjatlan pulóver követte. Mikor ismerősei megdicsérik a kötött holmijait, mindig büszkén mondja: A feleségem csinálta.

Úgyhogy higgyétek el, ÉRDEMES!!! ;)

Anya

Horgoló-kötő-töri 1

Kötni, horgolni szeretünk, mert jó dolog. Pont. Azonban tudjuk-e, honnan erednek ezek a - ma már - hobbik? Nézzünk most egy picit a kötés és a horgolás mélyére - vissza az iskolapadba, kezdődhet a töri óra! ;)


Egyesek szerint a mai értelemben vett kötés történelméről semmilyen adat nem lelhető fel. Mások úgy vélik, a legősibb formái talán a bronzkorban jelentek meg, de ezek inkább kötött szerkezetű kelmeféleségek voltak. Az ókorból fennmaradt néhány ruhafoszlány szerkezete némi hasonlóságot mutat a kötött kelmékkel. Akadnak olyan tudósok is, akik szerint a görög vázákon szereplő alakok testhez simuló ruházata is kötött lehetett, ám ez sem bizonyított.

A mai kötési technika viszont nagy valószínűséggel Arábiából származik, és elsősorban harisnyák készítésénél alkalmazták. "Kötött" sapkákra, erszényekre is bukkantak a régészek, melyek vélhetően a 2-3. században készültek. Ezeknél szögletes vagy kerek kötőkeretet alkalmaztak a korabeli kötögetők.

A horgolásról valamivel pontosabb információk maradtak fenn. A technika a kőkorban alakult ki, a csomó nélküli, egyszálas fonásból. Ebben az esetben a fonalat kézzel fonták, majd összehurkolták. Bizonyos értelemben a mai horgolásnak is ez az alapja, csak ma már horgolótű segítségével készítjük el a ruhadarabokat.

A leletek alapján azonban az az érdekesség állapítható meg, hogy a görögök és a rómaiak nem ismerték ezt az eljárást. Az 1. századból azonban előfordulnak csipkeszerű fejkötők az észak-egyiptomi emlékek között .